MADARAK
Madarat tolláról, embert barátjáról lehet megismerni.
Gyulai Pál: A szarka és a gilice
Egyszer a szarkához
Gilice betoppan:
"Taníts, hogy kell fészket rakni,
Te tudod legjobban."
"Szívesen, húgocskám!"
Dolgozik már rajta.
"Csak így, csak úgy, csak, csak, csak!"
Mindegyre azt hajtja.
Szótlanul ott ülni
Gilice is restell.
Búgó 
hangján: "Túdom, túdom,"
hangján: "Túdom, túdom,"Beszélgetni kezd el.
"Hát csináld, ha tudod!"
Szarka mond haraggal,
Félbe-szerbe hagyja dolgát,
S elröpül azonnal.
Szarkáéhoz képest,
Fészke gilicének
Ezért maradt csak egy darab -
Eddig tart az ének.
Zelk Zoltán: A tölgyfa születésnapja
Ő volt az erdő legtiszteletreméltóbb lakója,
ha a madaraknak kalapjuk lett volna,
bizonyára megemelték volna, mielőtt rászállnak.
Mert többet tudott ő a madarak életéről,
mint maguk a rigók és mátyásmadarak.
Hiszen száz év alatt ezer és ezer fészket ringatott az ágain,
ezer és ezer madárfióka röppent először világgá a lombjai közül.
Egyik nap a bagoly elővette falevelekből készült kalendáriumát,
és kiszámította, hogy másnap lesz a tölgyfa születésnapja.
Össze is hívta a madarakat, és azt indítványozta,
hogy lepjék meg valami ajándékkal a jóságos öreg tölgyfát.
Persze mindnyájan örültek a bagoly indítványának,
s annak, hogy a tudós madárnak kalendáriuma van,
s így megünnepelhetik a tölgyfa születésnapját.
Törték is a fejüket, hogy mi lenne a legalkalmasabb ajándék,
de a bagoly ezt is tudta:
- Mi lenne más, mint valami szép dal?
Madarak vagytok, hát énekelni fogtok a tölgyfának.
De nem akárhogyan!
Megalakítjuk az első erdei dalárdát, tanulunk valami szép dalt,
és egyszerre elénekeljük holnap hajnalban.
Megkezdődött a nagy tanulás,
de bizony nem sokra mentek vele.
A rigó csak fújta, hogy "tillió",
a szarka csak azt, hogy "csörgő-csörgő",
a varjú csak azt, hogy "kár Pál, kár Pál".
Végül össze is vesztek, s elszálltak, ki merre látott.
De azért másnap hajnalban mind odalopóztak a tölgyfa ágaira,
és mind elfújta külön-külön a maga nótáját.
Úgy is volt jó ez,
mert így tetszett a százéves tölgyfának,
s meghatottságában azt ígérte,
hogy még száz évig fogja ringatni
a rigó-, szarka- meg harkályfészkeket.
ha a madaraknak kalapjuk lett volna,
bizonyára megemelték volna, mielőtt rászállnak.
Mert többet tudott ő a madarak életéről,
mint maguk a rigók és mátyásmadarak.
Hiszen száz év alatt ezer és ezer fészket ringatott az ágain,
ezer és ezer madárfióka röppent először világgá a lombjai közül.Egyik nap a bagoly elővette falevelekből készült kalendáriumát,
és kiszámította, hogy másnap lesz a tölgyfa születésnapja.
Össze is hívta a madarakat, és azt indítványozta,
hogy lepjék meg valami ajándékkal a jóságos öreg tölgyfát.
Persze mindnyájan örültek a bagoly indítványának,
s annak, hogy a tudós madárnak kalendáriuma van,
Törték is a fejüket, hogy mi lenne a legalkalmasabb ajándék,
de a bagoly ezt is tudta:
- Mi lenne más, mint valami szép dal?
Madarak vagytok, hát énekelni fogtok a tölgyfának.
De nem akárhogyan!
Megalakítjuk az első erdei dalárdát, tanulunk valami szép dalt,és egyszerre elénekeljük holnap hajnalban.
Megkezdődött a nagy tanulás,
de bizony nem sokra mentek vele.
A rigó csak fújta, hogy "tillió",
a varjú csak azt, hogy "kár Pál, kár Pál".
Végül össze is vesztek, s elszálltak, ki merre látott.
De azért másnap hajnalban mind odalopóztak a tölgyfa ágaira,
és mind elfújta külön-külön a maga nótáját.
Úgy is volt jó ez,
mert így tetszett a százéves tölgyfának,
s meghatottságában azt ígérte,
hogy még száz évig fogja ringatni
a rigó-, szarka- meg harkályfészkeket.